A várandós Hosszú Katinka elárulta, hogy vannak még céljai

A mai napig edz, de a súlypontok átalakultak várandóssága során, ugyanakkor az élsporttól nem vesz búcsút Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó az MTI-nek nyilatkozott az Egyesült Államokban, ahol az elmúlt napokban több helyszínen is bemutatták az életéről készült dokumentumfilmet.

New Yorkban a Liszt Intézetben az óriási érdeklődés miatt kettő helyett három vetítésen mutatták be a dokumentumfilmet, míg Floridában is teltház előtt tartották a bemutatót szintén a Liszt Intézet támogatásával.

Az úszó az MTI-nek elmondta, hogy a floridai Fort Lauderdale-ben abba az uszodába is ellátogatott, ahol edzőtáborok során számos alkalommal úszott, és ahol most is találkozott amerikai úszókkal, és ahogy fogalmazott a floridai létesítmény "a Duna Aréna után a második legszebb uszoda a világon".

Beszámolt arról, hogy az említett uszodában most is edzett, annak ellenére, hogy a várandóssága miatt "más a sporthoz való hozzáállása". Ahogy mondta a határok feszegetése helyett most próbál "kényelmesen edzeni" vigyázni magára.

A háromszoros olimpiai bajnok ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a floridai uszodában tett látogatás sem a "nosztalgia" jegyében telt, mert vannak tervei a jövőre nézve.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Mint mondta, az Egyesült Államokban tett utazás volt az utolsó hosszabb útja a szülés előtt, a legfontosabb pedig az most, hogy ő és a baba is egészséges legyen. Hozzátette, hogy emellett próbál formában maradni.

Nagyon szeretek úszni, sportolni, és vannak céljaim a jövőre is, úgyhogy azt is kíváncsian várom, hogyan fog átalakulni az életem, hogy a baba mellett hogyan fogok tudni edzeni

- fogalmazott Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó az Egyesült Államokban tett látogatása utolsó napján.

Forrás: MTI

2023. április 06. 08:58
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Országszerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön, sokan könnyes szemmel gondoltak vissza az 1956-os forradalom és...
Elítélték azt a férfit, aki rálőtt egy focizó fiúra Borsodszirákon, miután a gyerek berúgta a labdáját egy dohánybol...
Csótányok mászkáltak a padlón, légy- és rovartetemek hevertek a földön a lisztes zsákok mellett. Fél tonnányi alapan...
Az ágyneműtartóban próbált elbújni a rendőrök elől egy hajdúhadházi sorozatbetörő. A férfiről tudták a rendőrök, hog...
Mindent el fog veszíteni, ezt mondta az a váci családapa, aki évekre börtönbe kerülhet, mert elgázolt egy fiatalt, a...