
Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről
Ördög Nóra és férje, Nánási Pál harmadik nyarukat töltik teljes egészében a Balatonon, de elképzelhető, hogy a jövőben végleg áthelyezik székhelyüket.
„Ezt az arcát is imádom a Balatonnak” – árulta el Ördög Nóra, miközben eső áztatta az egész partot.
Tervezés egyáltalán nincs náluk nyáron, hiszen a nyári szünet első napjától az utolsóig Balatonakarattyán tartózkodnak.
Hozzátette, a balatoni élet korántsem arról szól, hogy egész nyáron pihennek, sőt, javarészt munkával telik, de ebben szintén örömüket lelik férjével.
A gyerekek néha szóvá is teszik, hogy szüleik mindig dolgoznak, de a műsorvezető szeretne valamilyen egyensúlyt találni a munka és a pihenés között.
„Azt gondoltam, nem is én leszek igazán balatoni lány, hanem a gyerekeim fognak ebbe belenőni” – utalt mórahalmi származására Ördög Nóra, ugyanakkor elárulta, Budapestről a távolság megengedi a kétlaki életet.
Azonban a munka mellett az ünneplés is szerepet kap náluk ilyenkor, hiszen férje és fia is augusztusban születtek.

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát


