
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Hangsúlyozta, a generációváltás sikere a közeljövőben százezrek sorsát érinti, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon 53 ezer olyan vállalkozás van, amelynek vezetője 65 év körüli, ez a vállalkozói csoport adja a versenyszférában foglalkoztatottak 8 százalékát, a teljes vállalati hitelállomány 6 százalékát, és a teljes vállalati árbevétel 4 százalékát.
György László kiemelte, a generációváltást segítő program célja, hogy patrióta módon elismerje az 1980-as, 1990-es években első vállalkozásindító generáció több évtizedes munkáját, és segítse őket a további működtetésben.
Az ITM államtitkára rámutatott arra, a programmal azt is szeretnék elérni, hogy a cégvezető nyugdíjba vonulásával a vállalkozás lehetőség szerint magyar tulajdonban megmaradjon.
Megjegyezte, a stabil foglalkoztatás, és a biztos megélhetés kulcsa nemcsak az, hogy legyenek erős magyar vállalkozások, hanem az is, hogy ezek fenn tudjanak maradni, amihez idővel elkerülhetetlen a "stafétabot átadása".

A fotó illusztráció (MTI/Kovács Tamás)
György László szólt arról, a cégátadás és az utódlás lebonyolítása hosszú távú stratégiai és pénzügyi tervezést, tudatos vállalkozói hozzáállást igényel, ezért abban is szeretnék segíteni a vállalkozásokat, hogy a generációváltás ne megtorpanás, hanem megújulási lehetőség legyen.
Az ITM államtitkára ismertette, hogy a programban komplex tanácsadói szolgáltatást vehetnek igénybe a vállalkozások, az ingyenesen tanácsadással a cégérték meghatározásában, az átadási folyamat tervezésében, valamint a továbblépéshez szükséges finanszírozási forma megtalálásában segítenek.
A programba olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek legalább 5 lezárt üzleti évvel rendelkeznek, kettős könyvvitelt vezetnek, a tulajdonos életkora 55 év vagy afeletti. Jelentkezni az evolucio.ifka.hu oldalon lehet ügyfélkapu azonosítóval, 2022. augusztus 31-éig - sorolta az ITM államtitkára.
György László elmondta, annak érdekében, hogy a program ténylegesen kiszolgálja a vállalkozásokat, a módszertan finomhangolására mintaprojekt keretében már öt vállalkozás számára készítettek átadási tervet.
MTI

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír