
,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg
Donald Trump szürreális élménynek nevezte, hogy túlélte az ellene elkövetett hétvégi merényletet, és azt is mondta, már halottnak kellene lennie.
Georg Spöttle a keddi Mokkában elmondta, az ilyen esetekben mindig dolgozik az adrenalin a szervezetben, így az áldozat csak utólag dolgozza fel, mi is történt vele, és van, hogy csak hetekkel később tudatosítja magában, hogy megérintette a halál szele.
A volt amerikai elnöknek valóban csak millimétereken múlott az élete, hiszen ha a lövés pillanatában éppen nem fordítja el kicsit a fejét, a golyó egyenesen a koponyájába fúródik.
Noha még csak néhány nap telt el azóta, hogy Trump életére törtek, a 78 éves elnökjelölt nem szakította meg a kampányát, és megjelent a republikánusok konvencióján is.
A biztonságpolitikai szakértő szerint ez egy nagyon erős személyiségre vall, megnyilvánulása pedig közelebb hozhatja egymáshoz a két táborra szakadt amerikai társadalmat. Donald Trump ugyanis párttársainak azt mondta, bár egy erős Biden-ellenes beszéddel készült, inkább széttépte azt.
Georg Spöttle szerint Trump sok támogatót szerzett magának az utóbbi időben azzal, hogy visszavett egy kicsit az abortuszt és a melegházasságot érintő kérdésekben, de a rendkívül elszaporodó bűnözés és a közbiztonsággal való elégedetlenség is az ő malmára hajtja a vizet.
A szakember szerint, ha az elkövetkező négy hónapban nem történik semmi váratlan, Donald Trump simán megnyeri az elnökválasztást, és ezt erősíti meg a német sajtóban felröppenő hír is, miszerint a szövetségi kormány már elkezdte a politikai felkészülést a republikánus jelölt második ciklusára.

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira