A töredékét fizetjük az európai rezsinek - itt vannak a friss számok

Budapest – lényegében Magyarország – januárban is negatív árrekorder volt a bruttó lakossági áram- és gázárak piacán. Azonban vigyázni kell: csak az élvezheti a rezsicsökkentés teljes védelmét, aki nem használ több áramot vagy gázt az átlagfogyasztásként meghatározott mennyiségnél - írta szerdán a Világgazdaság.

Januárban a két budapesti bruttó áramár – a rezsicsökkentéssel kialakított és a rezsicsökkentett sávból kicsúszottak által fizetett – volt a legalacsonyabb a lakosság számára az Európai Unióban – derül ki azokból az adatokból, amelyeket a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közzétett a finnországi VaasaETT elemzéséből. A finn cég azonban teljes európai áttekintéssel is szolgál, míg a MEKH egyedül Belgrád árait ismerteti a nem uniós fővárosok közül. A vizsgálat ugyanis az adott országok fővárosainak adataira fókuszál.

Majdnem hasonlóan kedvező képet mutat a gázárak diagramja. Uniós összevetésben ismét a rezsicsökkentett budapesti lakossági végfelhasználói ár volt a legalacsonyabb, viszont az ebből a sávból kilépőké ennek az árnak körülbelül a kétszeresét tette ki. Ez már csak a negyedik legalacsonyabb árat jelenti.

Európában a magyarok kapják a legolcsóbban a háztartási energiát, a rezsicsökkentést a kormány a jövőben is meg fogja védeni a baloldal és Brüsszel támadásaival szemben 

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos. Németh Szilárd a MEKH 27 európai országra kierjedő januári ár-összehasonlító jelentése alapján közölte: belföldön az áram- és gázárak lényegesen alacsonyabbak, mint a térségben, más uniós tagállamokhoz képest pedig még nagyobb a különbség. Hozzátette, a rezsicsökkentéssel minden magyar család jól jár.

A fotó illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Tény, hogy bejött a rezsicsökkentés

A hazai árak rekordalacsony voltának magyarázata kézenfekvő: a magyar kormány 2014-ben befagyasztotta, majd néhány lépcsőben még csökkentette is az érintett tarifákat, miközben azok Európa más országaiban követték a piaci változásokat. Ez más országokban folyamatos drágulást jelentett. A piaci árak követése más országokban kimagasló, bár azóta megszelídült árakat hozott a 2022-es energiaválság idején. Igaz, ebben az időszakban Európa más országainak kormányai is hoztak intézkedéseket a lakossági árak megfékezésére, ezeket azonban a piaci árak csökkenése óta fokozatosan visszavonják.

Mozog valamelyest a budapesti ár is, mert az elemzés euróban készült, ezért érvényesül a VaasaETT-nél látható tarifában a forint árfolyamváltozása.

Speciális oka van annak, hogy a MEKH Budapest kapcsán két árat közöl. Az újként megjelent ár azt tükrözi, hogy a háztartásnak mennyit kellene fizetnie, ha 20 százalékkal lépné túl a kormány által 2022-ben átlagos fogyasztásként meghatározott mennyiséget. A túllépőknek természetesen nem az általuk vételezett teljes áram- vagy gázmennyiségért kell többet fizetniük, csak a többletért. A többlet tarifáját piacinak mondják, de valójában ez is hatósági ár.

Négyszeres különbség az áramárakban

Mindez a konkrét számok szintjén azt jelenti, hogy az eurócentben számolt, kilowattóránkénti bruttó lakossági villamosenergia-ár januárban 9,07 eurócent volt, míg a 20 százalékos túllépést feltételező átlagár 10,45 eurócent. A lista túlsó végén Berlin áll 40,42 eurócenttel, amelyet Brüsszel (38,62) és Koppenhága (37,47) követ.

A gázárral januárban is vigyázni kellett

A rezsicsökkentett budapesti gáztarifa 2,49 eurócent volt kilowattóránként, a 20 százalékos túlfogyasztást feltételező átlagár pedig 5,06 eurócent. Mint korábban, úgy most is hangsúlyozni kell, hogy bár a stockholmi ár a budapestinek több mint a tizenháromszorosát tette ki, a svéd főváros tarifáját nem illik bevonni az összehasonlításba. Svédországban ugyanis a kis számú gázfogyasztó ellátása fajlagosan rendkívül drága. Ám a berlini ár is több mint hétszer magasabb a budapestinél, az amszterdami pedig több mint hatszor.

Modellezett kétkeresős háztartás rezsiterhe*

                           

Forrás: Világgazdaság

Az átlagháztartás kényelmesen kifizette a rezsit

A MEKH azzal egészíti ki a finn társaság elemzését, hogy havonta kiszámolja, mekkora teher az átlagos jövedelmű, kétkeresős fővárosi háztartás számára az áram- és a gázszámla kifizetése. A modellezett budapesti háztartás ebben a rangsorral a második legjobb helyen állt januárban az 1,9 százalékos mutatójával. Ennél kedvezőbb, 1,8 százalékos adat csak Luxembourgra jött ki.

2025. február 05. 15:38
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family