
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Fotók: police.hu
Másfél nappal a történtek után, május 10-én délután érkezett jelzés a rendőrséghez, hogy Vasad térségében, egy szántóföldről a lekaszált lucerna egy részét valaki elvitte, amellyel 100 ezer forint kárt okozott – közölte a rendőrség.
A helyi körzeti megbízott hamar rövidre zárta a felderítést, társadalmi kapcsolatai révén információkat kapott egy fehér autóról, egy barna, lucernával megpakolt utánfutóról. A pilisi tulajdonos telkén a szőnyegként leterített, száradó takarmányt is megtalálták. A férfi beismerte a lopást, ráadásul az is kiderült, a járművezetéstől korábban eltiltották, ennek okán az is a bűnlajstromára került.
A Monori Rendőrkapitányság lopás, illetve járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.
Az elfogás után a bilincselő rendőr egy közös képet is készített a gyanúsítottal.


Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír