A több alvás segíthet a fogyásban

Egy új kutatás szerint a több alvás segít abban, hogy az ember csökkentse a napi kalóriabevitelét és fogyjon.

Szakértők szerint naponta plusz egy órányi éjszakai alvással mintegy 270 kalória bevitelét spórolhatja meg az ember. Három év alatt ez már 11,8 kilogrammnyi súlycsökkenést jelenthet csupán azzal, hogy az ember többet alszik - mutattak rá a kutatók.

A Chicagói Egyetem tudósai azt vizsgálták, hogy az alvás milyen kapcsolatban áll az elhízással, ezért 80 felnőtt részvételével végeztek klinikai kísérletet. A Jama Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fiatal, túlsúlyos felnőttek, akik 6,5 óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, naponta 1,2 órával többet tudtak aludni, miután tanácsadáson vettek részt az alvási szokásaik javítása érdekében. Az eredmények azt mutatták, hogy a több alvás átlagosan napi 270 kalóriával, egyeseknél pedig akár 500 kalóriával is csökkentette a kalóriabevitelt.


Esra Tasali, a Chicagói Egyetem alvásközpontjának kutatója kiemelte, hogy a kutatás során nem a súlycsökkenés vizsgálata volt a cél. "De már két hét alatt is számszerűsített bizonyítékaink lettek a kalóriabevitel csökkenésére és a negatív energiamérlegre, vagyis arra, hogy a bevitt kalóriamennyiség kevesebb volt, mint az elégetett kalória" - hangsúlyozta. "Ha az egészséges alvási szokásokat hosszabb időn keresztül fenntartjuk, ez idővel klinikailag jelentős súlycsökkenéshez vezethet. Sokan keményen dolgoznak azon, hogy megtalálják a kalóriabevitel csökkentésének módját a fogyás érdekében - nos, pusztán azzal, hogy valaki többet alszik, képes lehet arra, hogy fogyjon" - magyarázta a tudós.

A kutatás során nem próbálták korlátozni az emberek étrendjét. A résztvevők a saját ágyukban aludtak, alvásukat hordozható eszközökkel követték nyomon, és egyébként normális életmódot folytattak, sem diétát, sem testmozgást nem írtak nekik elő. "A legtöbb ezzel a témával foglalkozó laboratóriumi vizsgálat rövid életű, mert néhány napig tart, és a táplálékfelvételt aszerint mérik, hogy a résztvevők mennyit fogyasztanak a felkínált étrendből" - magyarázta Tasali. Mint hozzátette: vizsgálatukban csak az alvást manipulálták, viszont a résztvevők azt ettek, amit csak akartak, nem követték nyomon az étrendjüket.

Ehelyett egy klinikailag bevált módszerrel ellenőrizték az emberek energiaraktárait. A vizeletből végzett vizsgálathoz a résztvevők olyan vizet ittak, amelyben a hidrogén- és az oxigénatomokat olyan stabil izotópokkal helyettesítik, amelyek könnyen nyomon követhetők. Tsali szerint többek között az is segített a jobb alvásban, ha a részvevők korlátozták a mobiltelefonok és ehhez hasonló eszközök használatát lefekvés előtt. A kutató megjegyezte: egyetlen alvással kapcsolatos tanácsadás után a résztvevők képesek voltak annyira megváltoztatni lefekvési szokásaikat, hogy az elegendő volt az alvás hosszának növelésére.

MTI/ címlapfotó: facebook.com/Magyar-Alvás-Szövetség

2022. február 08. 08:17
Brüsszel lerántotta a leplet a tervéről: célkeresztben a magyar emberek
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” – Azahriah elmondta, mit gondol a Fidesz szavazóiról
Az nem derült ki, hogy a poszttal a közelgő koncertjeit akarja-e hirdetni vagy csak kedve támadt sértegetni a magyar...
Orbán Viktor: Fókuszban az aszályvédelem
Összeült az aszályvédelmi operatív törzs.
Zámbó Jimmy zsírleszívása adta a tippet Ruszin tábornoknak
A bukott vezérkari főnök nagy Jimmy rajongó.
Felborult egy olajfúró hajó a Szuezi-öbölben, többen meghaltak
Többen meghaltak, sokan megsérültek és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb k...
Bundában a 40 fokban!
40 fok, brutális hőség, döbbenetes kánikula, szenvedünk ebben a forróságban, de hogy viselik az állatok ezt a nagy m...
family
Se koncert, se pénz?
Üres a naptár, kevés a fellépés, nincs elég koncert idén. Legalábbis erről panaszkodik most egyre több hazai híressé...
family
Tények röviden, 2025. július 2., szerda
Tények röviden adás.
Láttam a brutális kivégzést!
Elbújt egy bokros résznél, lesben állt, arra várt, hogy volt párja és fia közelebb érjenek hozzá. Mindezt nyílt utcá...
family
Lenézi a magyar szavazókat Azahriah
A Fidesz szavazóit sértegette az a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.