
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gáspár Győző szerdán a TV2 Titkok Ramónával című podcast vendége volt, és gyermekkoráról, családjáról, testvérével folytatott örökös viszályáról is beszélt.
Elárulta, hogy akkor fajultak el igazán a dolgok, amikor az édesanyjuk meghalt. Édesapjuk ugyanis hamar párt talált, majd Zsolti lett a kedvenc fia.
Ez lelkileg megviselte Győzit, akinek már akkor is számos traumával kellett megküzdenie.
A mély mondanivalókkal teli adásról a Tények Plusz is beszámolt.
A testvérem kihasználta azokat, amiket én felépítettem az életemben. Kezdjük: felépítettem az életembe azt, hogy én vagyok az elsőszülött gyerek. Elvette tőlem apámat, anyámat
- mondta, majd rátért fivére karrierjére is.
Kiderült, hogy többek között neki köszönheti Zsolti, hogy a média világába kerülhetett.
Megfogtam a kezét, gyere, beviszlek a médiába. Nézd meg, Farmos Zsoltit csináltam belőled. Egy autócégnek az arca lett, ahonnan kifúrt engem. Ő lett az autócég arca. Nézd meg, a TV2-nél a legnagyobb barátságokat kötött emberekkel. És mindenhol, ahol tudott, belém rúgott. A testvérem, egy szemét, aljas ember. A gyerekkoromban is traumát okozott
- emelet ki a showman, aki a közös telkükön keletkezett tűz okairól is lerántotta a leplet.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát