A széfre pályázott a két, kiskunfélegyházi álkulcsos, felvette őket a kamera

Hamis kulccsal jutott be két férfi egy kiskunfélegyházi lakásba, ahonnan egy széfet vittek el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az esetet rögzítették a házban lévő kamrák, így hamar beazonosították a betörőket. A duó egyik tagját elfogták, a másikat még keresik a rendőrök.

Nem mindennapi meglepetés fogadott egy kiskunfélegyházi férfit csütörtök délután, amikor hazaérkezett. A lakásának ajtaját ugyan zárva találta, ahogy hagyta, de eltűnt a széfje a szekrényből – közölte a rendőrség.

Hozzátéve, hogy a trezorban készpénzt, arany ékszereket, kocsikulcsot és iratokat tárolt a tulajdonos, akinek így egymillió forintot meghaladó kára keletkezett.

Az esetről azonnal értesítette a kiskunfélegyházi nyomozókat, akik a helyszínre siettek. A tanúkutatás és adatgyűjtés során kiderült, hogy ketten követték el a bűncselekményt.


A betörők igyekeztek egy sapkával letakarni a kamerát, azonban az igyekezetük nem volt eredményes, és az eseményt rögzítette a ház biztonságát szolgáló berendezés.

A felvétel alapján az egyenruhások hamar azonosították az elkövetőket, és a mielőbbi elfogásuk érdekében elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A rendőrök úgy sejtik, hogy a betörést egy 50 éves és egy 33 éves férfi követte el, akik hamis kulccsal jutottak be a lakásba. A duó idősebbik tagját már el is fogták és őrizetbe vették. Társát még keresik a rendőrök.

2023. május 13. 17:05
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - ír...
Halálos baleset történt csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rohodnál.
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Szörnyű tragédia történt csütörtökön Nyírmihálydinál.
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.