
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
A magyar Elvis Presley, azaz Komár László 2012-ben halt meg, lánya, Karolina hamarosan betölti a 18. életévét. A jeles napra édesapja a síron túlról egy szívhez szóló meglepetéssel készült neki, ugyanis kazettákat hagyott rá, melyek tartalma nem ismert.
A népszerű énekes összesen 5 alkalommal házasodott, ebből a harmadik feleségét, Krisztinát tartotta mindvégig lelki társának, élete szerelmének, de Karolina negyedik feleségétől, Erzsébettől született.
Komár László halála előtt másfél hónappal, legjobb barátjának, Karolina keresztapjának, Stark Ferencnek átadott három darab 80 perces mikrokazettát megőrzésre.
"Egy pukkanós zacskóban adta át nekem Laci a hanghordozókat, és azt mondta, soha ne adjam oda egyik nőnek sem!"– nyilatkozta a Borsnak nemrégiben Stark Ferenc.
László és Erzsébet nem ápoltak jó viszonyt egymással, veszekedéseik miatt a volt feleség távoltartási végzést kért exférje ellen, aki emiatt nem lehetett annyira lánya életének a része, mint azt szerette volna.
"Úgy sejtem, hogy a Laci ezeken a kazettákon tisztázza lánya számára azt az időszakot, amikor nem tudott jó apukája lenni" – árulta el Stark Ferenc.
A legendás énekes minden nőnél jobban imádta kislányát, ám a kazetták tartalmának napvilágra kerülésére még várni kell, ugyanis Karolina csak 2022. október 15-én lesz 18 éves.
A múlt tisztázása mellett Ferenc elképzelhetőnek tartja, hogy a lány örökségéről is szó van a hangfelvételeken, hiszen szerinte a Karolina egy ingatlant örökölt, persze mindez csupán feltételezés.
A címlapfotó illusztráció

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!