
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Gáspár Zsolti, a Farm VIP gazdája a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol elmesélte, hogy másodszorra is elveszi feleségét, akivel évekkel ezelőtt annyira összekülönböztek, hogy el is váltak.
Kilenc hónapnyi külön töltött idő után azonban visszataláltak egymáshoz és a mókamester párja kislányuk után ikreket hozott a világra.
Mivel Zsolti testvére, Győző már 11 alkalommal vette el Bea asszonyt és látja, hogy milyen jól megvannak, nagy elhatározásra jutott.
A háromgyermekes édesapa úgy döntött, hogy ismét feleségül veszi kedvesét, ám a második lagzinak igencsak megadja a módját.
Az esküvőre május utolsó szombatján, a mátraverebélyi Szentkúton kerül sor, ahová összesen 400 főt várnak. Ám nemcsak a létszám hallatán kapja fel az ember a fejét, Zsolti különleges sztárvendégekkel és programokkal készül a nagy napra. 12 koszorúslányt szeretne feleségének, a posztra azonban többek között Demcsák Zsuzsát és Köllő Babettet is fel fogja kérni.
A szülők viszont nem csupán polgári szertartással pecsételik meg szerelmüket, Isten színe előtt is újra esküt tesznek. Ehhez viszont külön kérvényt kell küldeniük a pápának, hogy engedélyezze a frigyet.
A vendégek sátrakban, szalmazsákokon fognak aludni, igazi tanyasi lakodalmat álmodtak meg.
Zsolti vágya még, hogy a ceremónia félt Győzike, a másik felét pedig Tilla vezesse, a hangulatért pedig Nótár Mary, Kökény Attila és Pataky Attila feleljen majd.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek