A nyílt vízen éjszakázott a közkedvelt színész, rabul ejtette a magyar tenger

A színész már több mint harminc éve vitorlázik, és előfordult, hogy két napig ki sem kötött. 

Szerednyey Béla színésztársaival vállvetve vág neki csütörtökön a Kékszalagnak, szerda reggel pedig be is mutatta csapatának egy részét, Bank Tamást és Ifj. Zenthe Ferencet.

A színészt csak Alsóörsön lehetett elérni, ugyanis, mikor megkeresték, azonnal azzal indított, hogy nem tud eljönni interjút adni, így a Mokka stábja a Balatonon csípte el.

Barátjával együtt tervezték és készítették el a hajót, amivel idén nekivágnak a megméretésnek, de természetesen szakemberek is a segítségükre voltak. Elmondása szerint, már csak néhány matrica hiányzik, és készen is állnak a versenyre.

Abban teljes egyetértés volt a színészek között, hogy a Balatonon vitorlázás minden feszültséget képes oldani, és maga mögött tudja hagyni az ember az összes problémáját, nem is véletlenül a megszállottai mindhárman már hosszú évtizedek óta.

Szerednyey Béla azt is elárulta, mennyi volt a leghosszabb idő, amelyet kikötés nélkül a vízen töltött. Emlékei szerint volt, hogy két napig hajójával a Balatonon ringatózott.

2023. július 05. 15:25
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...