
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Jákob Zoltán, mint a következő Nagy Ő a Mokka csütörtök reggeli adásában elárulta, a tévében való szereplést végül barátai, de elősorban fia hatására vállalta el, mivel szeretné magát megmutatni olyannak, amilyen valójában. A meggazdagodás rengeteg embernek a fejébe tud szállni, de saját bevallásai szerint ő máig nem érzi annak a súlyát, hogy pontosan mekkora vagyon birtokában is van.
A rengeteg pénz mindenkit megváltoztat, de a Crystal Nails tulajdonosa szerint, őt igencsak kevéssé, ugyanakkor ebben nagyon sok munkája van. Aki milliárdos, az egy idő után elkezdheti úgy érezni, alanyi jogon jár neki a hatalmas vagyon, de ha mindent elvesztenének, sokan nem tudnák ismét felépíteni magukat és másodjára is megcsinálni a szerencséjüket.
A rengeteg utazás Jákob Zoltán szerint felbecsülhetetlen értékkel bír, ő maga pedig szeretne minél többet látni a világból és nagyon örülne, ha társa is lenne új kalandjai során.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát