
Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak
A kiskunhalasi férfi 2021. október 20-án éjszaka részegen jelent meg ismerőse házánál. Agresszívan viselkedett, majd a köztük kialakult vita hevében egy bicskával hadonászni kezdett, miközben azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában. Fia ezért értesítette a mentőket, akik a helyszínre érkezve megkísérelték ellátni a kiabáló férfit. Ő azonban elkezdte szidni a mentőegység tagjait, majd elindult a házba azzal a felkiáltással, hogy egy kardot vesz magához.
A mentők vezetője ekkor útját állta, ezért a férfi először a felsőtestével megpróbálta félrelökni, majd a felkarjánál fogva akarta elrángatni az útjából. A dulakodás során a mentőápoló kezéből kiesett az intézkedés során használt táblagépe, amelynek kijelzője megrepedt. Végül a kiskunhalasi rendőrök kiérkezéséig a mentők igyekeztek ártalmatlanítani az ittas férfit, aki még ekkor is torkuk elvágásával fenyegette őket.
Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és rongálás vétségével vádolja, ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál