
Meghalt Chuck Norris
A Marson felfedezett, körülbelül 45 méter átmérőjű lyuk olyan feltételezéseket váltott ki, hogy ősi idegen élet kapuja lehet – írta a pénteken a Daily Mail.
A mélyedés egy ősi vulkán peremén helyezkedik el, ami tudósok szerint védheti a különböző életformákat a vörös bolygó sugárzásától és zord körülményeitől.
Bár a kutatók 2022-ben fedezték fel a nyílást, még mindig nem tudják, milyen mélyre nyúlhat. Valószínűleg azonban egy föld alatti lávacsőről van szó, amely egy vulkánkitörés során keletkezett és menedékként szolgálhat majd az űrhajósok számára, akik a Marsra készülnek.

Fotó: NASA
Több ilyen gödör van a Marson, amit láttunk
– nyilatkozta Brandon Johnson, a Purdue Egyetem geofizikusa, valamint kiemelete, hogy ezek azért nagyon érdekesek, mivel itt az űrhajósok biztonságban lehetnek a sugárzástól.
A gödrök ugyan nem garantálják, hogy van élet a vörös bolygón, de Johnson szerint „ez egy jó hely a keresésére".

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?