A Mandoki Soulmates ismét bizonyította, hogy a zene ereje képes összekötni az embereket

Augusztus 18-án a budapesti Szent István tér ismét a minőségi zene központjává vált, amikor Leslie Mandoki és zenekara, a világhírű Mandoki Soulmates nagyszabású koncertet adott több ezer ember előtt. Az esemény a magyar zenei élet egyik kiemelkedő csúcspontja, amely méltó felvezetése volt az augusztus 20-i ünnepségeknek.

A jelenlegi világunk számos válsággal küzd, és ezek közepette a Mandoki Soulmates új dalai reményt nyújtanak és erősítik az ellenállásunkat a pusztító pesszimizmus ellen. Újra több bátorságra van szükségünk az utópiához – a bátorság olyan embereket hív, mint mi! Maradjunk hangosak a szabadság és a békért, álljunk ki a megosztottság, az álhírek és a gyűlöletbeszéd ellen, és támogassuk az igazságot, a generációk közötti igazságosságot és az emberiséget! A zene a legnagyobb egyesítő erő!

- mondta már korábban is Leslie.

A világhírű Mandoki Soulmates immár évek óta visszatérő vendége Budapestnek, és idén is sikerült túlszárnyalniuk az elvárásokat. A zenekar legújabb listavezető albuma, az A Memory Of Our Future bemutatásával kápráztatta el a közönséget, miközben korábbi slágereik és különleges feldolgozásaik is felcsendültek. A színpadon nemcsak a zene, hanem a háttér is lenyűgöző volt. A Bazilika impozáns épülete mellett a friss lemez borítójáról ismert fekete hattyúval indult az este, amely látványos zenei és vizuális élmény játéka volt. A legendás gitárosok, Mike Stern és Al Di Meola, (mindketten a zenekar alapító tagjai), most is bebizonyították, miért tartják őket a zene világának élvonalában. Stern virtuóz játéka és egyedi stílusa, valamint Di Meola fúziós jazz iránti szenvedélye és technikai bravúrjai valódi élménnyé tették az estet.


A szaxofonos szekcióban John Helliwell, a Supertramp zseniális alapítója, a többszörös Grammy-díjas művész karrierje során számos ikonikus dallamot szerzett, és most is lenyűgözte a közönséget kifinomult előadásával. Nick Van Eede, a Cutting Crew karizmatikus énekese is többek között előadta világslágerét, az (I Just) Died In Your Arms Tonight-ot. Nick energikus és érzelmes előadása során a közönség szinte együtt lélegzett vele. Az este érzelmes pillanatait erősítette Richard Bona előadása is, aki a Kis kece lányom című népdalt tolmácsolta nagy átéléssel és sikerrel. A koncert egy másik emlékezetes pillanata volt, amikor a Szomorú vasárnap instrumentális átdolgozása csendült fel. A Seress Rezső világhírű dalát Csicsó a cimbalmos és Till Brönner trombitajátéka idézte meg, ami különösen megható volt, és nem csak amiatt mert vasárnap este hangzott el. Till precíz játékstílusával a jazz világában világszerte elismert művész, ezúttal is elvarázsolta a publikumot. Leslie Mandoki Ahol születtem című dala is különösen nagy sikert aratott, mélyen megérintette a közönséget, akik együtt énekeltek vele. A rockzene másik ikonikus alakja, Tony Carey is bizonyította, hogy a rock és jazz fúziója lenyűgöző hatással van a közönségre. Az est egy másik fénypontja volt Randy Brecker, a 14-szeres Grammy-díjas trombitás. Brecker minden egyes hanggal bizonyította, hogy miért is tartják őt a világ egyik legnagyobb trombitásának. Az energikus Jesse Grey Siebenberg szintén felejthetetlen pillanatokat szerzett a közönségnek.


A koncert során Leslie Mandoki nemcsak zenekarvezetőként, énekesként, zenészként, hanem narrátorként is brillírozott. A számok között személyes történeteket osztott meg a dalok keletkezéséről és azok mondanivalójáról. Őszintén beszélt arról a felismeréséről, hogy bár ők, a lázadó generáció, egykor azt hitték, megváltoztathatják a világot, a jelenlegi világhelyzet még mindig tele van konfliktusokkal és megosztottsággal. Beszédeivel mély gondolatokat ébresztett a közönségben, miközben zenekarával a legmagasabb szinten teljesítettek.

Az örömzenélés és a zenészek közötti harmónia az egész estét áthatotta.

Egy csodálatos zenészről és énekesnőről nagyon sokat tudnék mesélni, de most csak ennyit. Júlia lányom szerves alkotója az albumnak és a turnénak is, őszintén és büszkén mondom, hogy sokkal tehetségesebb nálam, a tehetsége, energiája, elkötelezettsége mindenképpen erősíti és hozzájárul a lemez és a produkció sokszínűségéhez és sikeréhez

- mondta a színpadon szerényen Leslie.


A koncert végén Leslie külön-külön méltatta zenésztársait, kiemelve azoknak a szerepét is, akik kevésbé kerültek reflektorfénybe, mint például Csaba Schmitz dobost, aki a turnén segíti, hogy az eredeti hangzásvilág, amit Mandoki angol -amerikai ikonikus zenésztársaival a stúdióban megalkotott, a színpadon is megelevenedhessen.

Külön kiemelte Michael Flowert is, a turné billentyűsét, aki újra csodálatosat alakított. A záróakkordokat a The Torch című dal hozta, Nick Van Eede annyira meghatódott, hogy könnyeit törölgetve énekelte a dalt. A nagy slágerek mellett felcsendült John Lennon híres dala is, az Imagine, amely méltó lezárása volt ennek a különleges estének.


A Mandoki Soulmates ismét bebizonyította, hogy a zene ereje képes összekötni embereket, és felejthetetlen élményt nyújtani a hallgatóságnak. A zenekar és közönsége közötti kötelék most is megmutatkozott, az ÜZENET átjött és szerettük, mindenki várakozással tekint a következő budapesti fellépésük elé.

Természetesen Budapest a szülővárosom hisz én örökre egy pesti srác maradok akkor is, ha idestova már 49 éve vitorlázok a zenehajómmal a nagyvilág viharos óceánjain, az itthon az mindig az itthon marad… de otthon érzem magam New Yorkban, Los Angelesben és Londonban is, és természetesen Münchenben is. Szinte minden évben fellépünk ezekben városokban, mindig új zenével érkezünk és már dolgozunk is egy új projekten

– mondta Leslie már New Yorkból, ahol zenekarával máris új terveket szőnek.

2024. augusztus 26. 11:32
Ukrán kémet fogott el a TEK Budapesten
Veszélyeztette Magyarország szuverenitását.
Sokkoló, kisbabát akartak elrabolni az anyja mellől egy miskolci buszon
Az anyuka tehetetlenségében megfenyegette a férfit.
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Tarol a Napló!
Tarolt múlt vasárnap a TV2 Napló című műsora. Diadallal startolt el a műsor, ahol kamerák elé ült a móri mészároskén...
family
A 20 éves anya árulni kezdte a saját gyermekét
Befektette volna a gyerekért kapott közel 8 milliós összeget.
Anyján csimpaszkodik a kis huszármajom
Huszármajom-bébi született a Miskolci Állatkertben. Még csak néhány hónapos, de már most igazi sztár, a látogatók ne...
Különleges virágokat vehettek Gyulán
Különleges bonszaiokat, muskátlikat és petúniákat is vásárolhattak a látogatók a Virágok fesztiválján Gyulán. A rend...
Ukrán kémet fogott el a TEK Budapesten
Ukrán kémet fogott el a Terrorelhárítás Budapesten, erről videó készült. Orbán Viktor az ügyről a kormány közösségi ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.