
A luxus netovábbja: Fotókon a Nyugati pályaudvarra begördült Orient Expressz fényűző utastere
Az ikonikus éjkék kocsik – amelyek pazar luxussal kényeztetik a vendégeket – pár napja a Nyugati pályaudvarra gördültek be.
Tenyek.hu 2022. május 10., kedd 11:22
A Nyugat-Európát Kelet-Európával összekötő luxusvonat, az első Orient Expressz 1883. június 5-én indult el Párizsból Konstantinápoly felé.
Európa valaha volt legelegánsabb vonatán, a vonatok királyának is nevezett Orient Expresszen utazni valódi kiváltság volt, igazi státusszimbólumnak számított.
Több katasztrófa is érte a vonatot a történelem során.
Az első 1883-ban a bolgár szakaszon történt, ezt követte a nagy port kavart 1891-es eset, amikor Athanasos a görög rablóvezér és bandája kisiklatta. Útja során nagyon sokszor előfordultak balesetek és természeti katasztrófák.
1901-ben az Oostende–Wien Orient Expressz mozdonya túlszaladt a frankfurti pályaudvar ütközőbakján, és a falat ledöntve a vasúti étteremben állt meg.
1913-ban Passau közelében a vonat ”elszabadult”, miután egy kazánsérülés miatt a kiömlő gőz leforrázta a fűtőt. A mozdonyvezetőnek sikerült kimenekülnie, a vonat oldalán kapaszkodott, amit csak 10 kilométer után sikerült megállítani.
1929-ben Isztambul előtt mintegy száz kilométerrel a magas hóban elakadt a luxusvonat, a tüzelőanyag és az élelmiszer is fogytán volt rajta. A közeli falvakból segítséget kaptak az utasok, a vonat 11 nap múlva szabadult csak a hó fogságából. Valószínűleg ez volt az az eset, ami Agatha Christie-t a Gyilkosság az Orient Expresszen című regénye megírására ihlette.
Az ikonikus éjkék kocsikat 1982-ben restaurálták, és ekkor gördültek újra a sínekre.
A Venice Simplon-Orient-Express szombaton gördült be a Nyugati pályaudvarra. A páratlan luxusban pompázó vonaton három elegáns étkezőkocsi és egy bárkocsi is szolgálja az utasok kényelmét.
+Ez is érdekelheti

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás






