
Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese
Egyszerre bizarr és vicces helyzetbe hozta szüleit egy négyéves kisfiú egy angliai kisvárosban, Glastonbury-ben a hétvégén.
Caroline Akhtar és párja, Azzy három gyermekükkel, a négyéves Jacob-al, a hároméves Frankie-vel és az egyéves Eliza-val azért ugrott be szombaton egy bútorboltba, hogy ruhaszárított vásároljanak.
A szülők csak néhány másodpercre vették le a szemüket Jacob-ról, miközben a szárítót keresték, ez azonban elég volt neki, hogy egy kisebb felfordulást okozzon.
Jacob-ot szólította a természet, ő pedig úgy gondolta, hogy nem szól a szüleinek, hanem maga intézi a dolgokat. Erre kiválóan alkalmas volt a fürdőszoba részlegen kiállított wc. Amikor Caroline és Azzy megpillantotta a gyereket, aki letolt nadrággal trónolt az egyik kiállított wc-csészén, azonnal odarohantak hozzá, hogy leparancsolják róla. Pechükre már késő volt, Jacob addigra elintézte nagydolgát.
Caroline és Azzy először nagyon szégyellték magukat a történtek miatt, a helyzetet azonban enyhítette az eladó és a többi vásárló reakciója, akik harsány nevetésben törtek ki a soha nem látott vécézési akción – írta meg a The Mirror.

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel