
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, nemrégiben egy középkorú férfi meztelenül sétált a Kálvin téren.
A férfit a környéken több helyen is látták, a járókelőket szinte sokkolta a közel sem megszokott látvány. Egy diák épp az iskolából jött ki, amikor a férfi a közelben anyaszült meztelenül sétált el előtte a forgalmas utcán.
Az esetről egy meghökkentő videó is készült, melyet a csütörtök reggeli Mokkában, Gyarmati Rita pszichológus jelenlétében is levetítettek.
A szakember több okot is latolgatott, úgy véli a férfi tudatmódosult állapotban lépett utcára. Vagy társadalmi konvencióktól akart megszabadulni, vagy egy mentális betegség rabja.
Kiemelte, hogy az ilyen emberek hajlamosak a saját elképzelt valóságukat a való életben megélni, így például, ha fejben egy nudista strandon van az illető, akkor a valóságban is azt hiszi, így nem érzékeli a külvilágot.
Sok járókelő azonban éppen ezért kerülik és nézik levegőnek az ilyen embereket, nem akarnak tudomást venni róluk, csak a saját maguk biztonságérzetét próbálják megtartani.
Amennyiben viszont szülőként kisgyermekeink is tanúi a jelenetnek, a szakember azt ajánlja, kérdezzük meg őket, mit láttak, hiszen a tagadás nem megoldás. Ha megbeszéljük velük, akkor fel tudják fogni és fel is tudják dolgozni.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról