
Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon
A péntek reggeli Mokkában élőben köszönt be őrbottyáni házából Nagy Feró, aki unokáiról mesélt a tévénézőknek.
Három napig itt voltak, negyedik nap arra gondoltam, most már csak 5 perc szünetet kérek
- emlékezett vissza a frontember, majd hozzátette, hogy nagyon élvezte, hogy itt voltak nála az unokái.
Mint kiderült, Feró nagyon engedékeny velük, szinte bármit megad nekik, amit csak kérnek, ám a szülőknek ez annyira nem tetszik.
A szülei engem néha lecsesznek, hogy te mindent megengedsz nekik… Ők állandóan fegyelmezik a gyereket, nem lehet arra menni, ide menni... most nem lehet tabletezni… én mindig mondom, nyugi, lehet…
- avatta be a nézőket nevelési praktikáiba az énekes.
Az unokás napok általában hasonló menetrendben szoktak folyni. Először mindig medencéznek, majd átmennek a szomszédokhoz, ahol különböző állatokkal találkozhatnak. Feri bácsinál a pávákat szokták megcsodálni, majd lovakat is szoktak etetni, amit a gyerekek nagyon élveznek.
Vidéken nagyon sok mutatvány van, amit imádnak a gyerekek
- foglalta össze a zenész.
Bevallotta, hogy amikor éjjel ér haza, az unokák akkor is korán felébresztik, és nem sokat hagyják pihenni őt.
Tudomásul kell venni, a gyerek fog parancsolni, legalábbis nálunk
– zárta az interjút Feró, aki büszke arra, hogy ennyire szeretik őt.

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben