
Meghalt Chuck Norris
Nemrégiben indult útjára a TV2 legújabb párkereső műsora, a Power of Love – A szerelem ereje című produkció.
A reality háziasszonya a Jóban Rosszban-ból és a Farm VIP-ből is ismert Szorcsik Viktória, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a műsorvezetői feladatokba.
Vikinél azonban már csak a játékosok voltak izgatottabbak, akik a szerelem reményében költöztek be a villába.
Mind-mind különböző karakterek, egyvalami közös bennük csupán: szinglik, és talán hamarosan megtalálják életük szerelmét.
Vannak olyan versenyzők, akik még keresik az igazit, ám akadnak olyanok is, akik között már elindult valami.
Hétfő este ennek a nézők is szemtanúi lehettek, ugyanis a fiúk erotikus öltáncot lejtettek „kiszemeltjüknek”.
Míg ImiSuper Mario-s alsónadrágját vetette be, addig a többiek vizes testükkel, ingletépéssel próbálkoztak.
Patrik azonban a tejszínhab csábító erejére bízta magát, ráfújta felsőtestére, majd partnere kezére. A sármos srác annyira beleélte magát a pillanatba, hogy fogta magát és erotikus mozdulatokkal nyalta végig a vadító Fanni karját.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?