
A Farm VIP sztárja: Zsolti gazda ezúttal szülőföldjén segített - Fotókkal
Iskolatáskákat és taneszközöket is adományozott Gáspár Zsolti a nagybárkányi diákoknak Szpisák Gyula képviselő meghívására.
Tenyek.hu 2023. szeptember 18., hétfő 10:36
Gáspár Zsolt nógrádi celeb célja, hogy a tanévkezdés elején ötezer iskolatáskát adományozzon a gyermekeknek. Szerdán az útja a nagybárkányi Általános Iskolába vezetett, ahol a diákok az iskolatáska mellett taneszközöket is kaptak.
A Gyerekek irány a suli! című projektjük célja, hogy a tanévkezdés során ötezer iskolatáskát adományozzanak az elsőtől egészen a negyedik osztályba járó gyermekeknek Nógrád vármegye településein, illetve az ország más pontjain is.
Az adományosztás ezúttal a nagybárkányi Általános Iskolában folytatódott.
Fotók: Hajas Ádám
A látogatás során Zsolti gazda az iskolatáskák mellett tolltartókkal és különféle tanszerekkel is meglepte a gyermekeket, akik hatalmas örömmel fogadták az ajándékokat. A műsorvezető a diákokat arra kérte, tanuljanak és figyeljenek arra, amit a pedagógusok mondanak nekik! Sőt, kiemelte: az angol nyelvtanulás és úszás fontosságát is, amelyeket ő maga immár felnőttként igyekszik elsajátítani.
Zsolti gazda ezen projektjét követően már a decemberi ünnepi időszakra készül majd. Ugyanis ismét szeretné meglátogatni és megajándékozni azokat a kórházakban fekvő idős betegeket, akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy sajnos senki nem gondoskodik róluk.
A gyerekeknek pedig majd mikuláscsomagokkal kívánja majd szebbé tenni az ünnepeket.
+Ez is érdekelheti

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható







