A cselgáncsozó Ungvári Attila kiesett

A 81 kilogrammos Ungvári Attila második mérkőzésén vereséget szenvedett, így helyezetlenül zárt a párizsi olimpia cselgáncstornáján.

A Budaörsi SC sportolója - aki 35 évével a magyar dzsúdós küldöttség korelnöke - a kazah Abilajhan Zsubanazar legyőzése után a 16 között rendíkvül erős ellefél várt az olimpiai harmadik, világ- és Európa-bajnok belga Matthias Casse személyében, akitől kikapott eddigi egyetlen találkozójukon.

Az olimpiai ezüstérmes szövetségi kapitány, Ungvári Miklós öccse csaknem két percet eredménytelenül tusakodott ellenfelével, akit másfél perc elteteltével megintettek. A belga nem talált fogást a magyar dzsúdóson, aki fél perccel a vége előtt szintén megkapta a figyelmeztetést. Következett az aranypontig tartó ráadás, amelyben 54 másodperc elteltével Ungvárit másodszor is intette a mérkőzésvezető. A hosszabbítás 1:47 percénél Casse egy válldobással eldobta Ungvárit, és ipponnal nyert.

MTI/Illyés Tibor

Úgy éreztem, az elején én irányítottam. Ilyenkor szeretek a másik tekintetébe nézni, és láttam azt, hogy egy kicsit össze van zavarodva, nem találja a helyét, kapott is egy intést. Az első négy percben kellett volna talán jobban meglepnem. A hosszabbításban valahogy átesett ezen a holtponton, elkezdett jókat indulni, megérezte az ütemet, és a végén ebbe futottam bele

- nyilatkozott a Tokióban szintén helyezetlen Ungvári Attila.

Hozzátette, sikerült elég sokat kiadnia magából, és képesnek tartotta magát egy nagy eredményre.

Ezek után különösen fájdalmas egy olimpián így kikapni

- mondta.

Forrás: MTI

2024. július 30. 17:17
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family