2025. december 04. csütörtök, Barbara, Borbála
6°C Budapest

90 millió forint egyetlen tetoválásért: Fogadásból varratott magára a profi ökölvívó

Ennyiért valószínűleg rengetegen rábólintanának arra, hogy akár életük végéig viseljenek egy tetoválást.
Tenyek.hu
2023. február 16., csütörtök 20:01
Vágólapra másolva!

A mindössze 26 éves amerikai profi ökölvívó, Jake Paul 22 millió követővel rendelkezik az Instagramon, nettó vagyonát pedig tavaly 38 millió dollárra, átszámítva 13 milliárd 661 millió forintra becsülték. Jake nemrégiben egy igencsak megfontolandó ajánlattal szembesült, amit barátjától DJ Charlie Sloth-tól kapott egyik mérkőzése után. Az alku szerint 250 ezer dollárért, azaz majdnem 90 millió forintért magára kellett tetováltatnia egy üveg Au Vodkát, ami egy igencsak exkluzív brit ital, a népszerű influencer pedig beleegyezett mindebbe.


A bevállalós mutatvány hullámzó fogadtatásban részesült, volt olyan hozzászóló, aki maga is szívesen vállalkozott volna ilyesmire, de akadtak olyanok is, akik kissé felelőtlennek és túl anyagiasnak ítélték meg az egyébként kiváló marketingfogást, végül, de nem utolsó sorban pedig megjelentek a kételkedő kommentelők is, akik váltig állítják, hogy ez az egész csak átverés volt – írta meg a LadBible.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk