
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Dévényi Tibor jövőre ünnepli 75. születésnapját. A koronavírus okozta bizonytalanság, és a veszteségek arra ösztönözték a Három kívánság műsorvezetőjét, hogy elmélkedjen egy kicsit. Arra is rájött, a viszontagságos időkben bizony jó dolog, ha az ember mellett van valaki, akire mindenben számíthat.
Bea már 13 éve jóban és rosszban kitart Tibi bácsi mellett, ezért a lemezlovas úgy véli, talán éppen itt az ideje hivatalossá tenni kapcsolatukat.
„Jövőre 75 éves leszek, ilyenkor az ember már nem tervezget előre, én magam is kipipáltam már mindent a bakancslistámon. De be kell vallanom, ebben a zavaros világban jó, ha van az ember mellett valaki, mint mellettem Bea. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy azt kell elvenni feleségül, aki az utolsó pohár vizet hozza oda nekem. Ezt elmeséltem Beácskámnak, erre rögtön csillogó szemmel megkérdezte, Tibikém, nem vagy szomjas? Szóval igen, el szeretném venni feleségül Beát, de az én koromban senki ne számítson nagy lakodalomra” – mondta Dévényi Tibor a Blikk-nek.
A hetedhét országra szóló lakodalom tehát elmarad, hiszen a pár mindössze egy szerény polgári szertartást tervez, ennek pedig megvan az oka, hiszen Tibi bácsi sokkal szívesebben zenélne valaki más lagziján: „Szívesen csinálnék bulit a fiam esküvőjén, de még jobban vágyom arra, hogy nagypapa legyek.” – mondta.
Dévényi Tibort idén sok veszteség érte, barátokat, ismerősöket veszített el a koronavírus járvány miatt, mégis inkább előre tekint, és saját, illetve szerettei jövőjére koncentrál.
A címlapfotó illusztráció

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát