60 éves Quentin Tarantino

Március 27-én lesz hatvanéves Quentin Tarantino amerikai rendező, kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró, producer, az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakja.

Az MTVA Sajtóarchívumának portréja:

A Tennessee állambeli Knoxville-ben látta meg a napvilágot. Apja, Tony Tarantino olasz származású színész és amatőr zenész még születése előtt elhagyta akkor még csak 16 éves, ír-cseroki indián származású anyját.

Gyermekkora Los Angelesben telt, a középiskolát otthagyva végül a Video Archives elnevezésű tékában kötött ki, ahol ideje nagy részét filmnézéssel töltötte, hogy azután részletesen megbeszélhesse barátjával, Roger Avaryval, akivel később egy sor filmen dolgozott együtt.

Ezek közül az első az 1992-ben bemutatott Kutyaszorítóban volt, amellyel megalapozta hírnevét: az alkotás a Sundance filmfesztiválon besöpörte a kritikusok elismerését és legendává avatta a kultfilmesek körében. A vértől csöpögő filmet Tarantino íróként, színészként és rendezőként is jegyezte, s olyan, későbbi munkáiban is visszatérő nehézfiúkat szerepeltetett, mint Tim Roth, Steve Buscemi és Michael Madsen.

Az 1994-es Ponyvaregényt John Travolta, Bruce Willis, Samuel L. Jackson, Uma Thurman és Christopher Walken játéka tett feledhetetlenné. A több összefonódó történetet elmesélő bűnügyi film számos helyen idézi meg Tarantino meghatározó filmes élményeit, több mondata szállóige lett.

A szinte azonnal kultuszfilmmé avanzsált alkotással elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar- és Golden Globe-, valamint a BAFTA-díjat, a Ponyvaregény 2013-ban az amerikai filmörökség része lett. 1996-ban megírta Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című horrorfilmjének forgatókönyvét, egy évvel később elkészítette a Jackie Brownt, amelyben a hetvenes évek hangulatát felidézve, gyermekkori bálványa, Elmore Leonard Rum Punch című regényét filmesítette meg.

A Kill Bill című kétrészes film (Tarantino egy filmet tervezett, de a négyórás terjedelem miatt a két részt fél év különbséggel mutatták be) tisztelgés a hetvenes évek kung-fu és karatefilmjei előtt, de egyben a műfaj újraértelmezése is, amelyben a legkülönfélébb klisék keverednek és alkotnak új egységet.

Az ötlet a főszereplő Uma Thurmannel közösen született még a Ponyvaregény forgatása közben. Az esküvője napján fejbelőtt, gyermekét elvesztő menyasszony könyörtelen vérengzéssel járó bosszúhadjárata jobbára pozitív fogadtatásra talált, de megosztotta a kritikusokat és a közönséget egyaránt. Sokan briliáns elmének, mások eszeveszett szörnyetegnek bélyegezték Tarantinót.

2005-ben a Sin City-ben tűnt fel "különleges társrendezőként" Frank Miller mellett, és még ugyanebben az évben két epizódot is rendezett a népszerű Helyszínelők című sorozatban. Ismét Robert Rodriguez oldalán tűnt fel a 2007-es a Grindhouse: Terrorbolygó és Halálbiztos epizódokban. A két egymáshoz lazán kapcsolódó, a hetvenes és nyolcvanas évek B kategóriás filmjei előtt tisztelgő produkcióban mint színész, producer és rendező is aktív szerepet vállalt.

Fotó: Golden Globes hivatalos Facebook-oldala

2009-ben mutatták be a második világháborús, a megszállt Franciaországban játszódó Becstelen brigantykat. A Brad Pitt, Christoph Waltz, Michael Fassbender, Eli Roth és Diane Kruger alkotta impozáns szerepelőgárdával forgatott alkotás nyolc Oscar-jelölést kapott, többek közt a legjobb filmét, a legjobb rendezést és a legjobb eredeti forgatókönyvet, azonban a díjkiosztó gáláról csak Waltz távozott a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskával.

2012-ben került a mozikba az általa írt és rendezett Django elszabadul című western, amely a rabszolgatartó Délen játszódik három évvel a polgárháború kitörése előtt. A főszerepekben Leonardo DiCapriót, Jamie Foxxot, Christoph Waltzot, Samuel L. Jacksont felvonultató, erőszakban tobzódó film egy szökött rabszolga bosszúhadjáratát beszéli el korábbi gazdái ellen.

Az alkotásért elnyerte második Oscar- és Golden Globe-díját a legjobb forgatókönyvért. Ezt követte 2015-ben Az aljas nyolcas című western, amelyet jól fogadtak a kritikusok, Tarantino ebben az évben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán.

Kilencedik filmjét, a Volt egyszer egy Hollywoodot 2019-ben mutatták be a Cannes-i filmfesztiválon és a premierközönség hétperces vastapssal ünnepelte. A Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie főszereplésével készült alkotás, amelyet "Hollywoodhoz írt szerelmes levélként" emlegetnek, Los Angelesben játszódik a hippimozgalom idején, Hollywood aranykorának végén, fontos szerepet kap benne Roman Polanski filmrendező várandós felesége, Sharon Tate.

A nosztalgikus film megkapta a legjobb vígjáték vagy musical Golden Globe-díját, Tarantino pedig a legjobb forgatókönyvért járó Golden Globe-ot is elnyerte a produkcióval. Jóllehet már korábban bejelentette, hogy tíz film és/vagy hatvanéves korának elérése után visszavonul, ez talán mégsem lesz így.

Pár hónapja egy tízrészes minisorozat megírásáról beszélt, jelenleg pedig egyre nagyobb számban szivárognak a hírek The Movie Critic című filmjéről.

Sajtóértesülések szerint a forgatókönyvet már megírta, a film a hetvenes évek Los Angelesében játszódik, főszereplője pedig egy női filmkritikus.

Tarantino első nyomtatásban megjelent fikciós munkája, a Volt egyszer egy Hollywood könyvváltozata 2021-ben, a Cinema Speculation című filmtörténeti könyve 2022-ben jelent meg. A rendező 2018-ban nősült meg és azóta két gyermeke született.

Forrás: MTI

2023. március 25. 09:57
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...
Saját feleségét gázolta el egy férfi Érden
Tolatás közben gázolta el egy idős sofőr a saját feleségét Érden szombat reggel. Valószínűleg rosszul lett és a gázr...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.