
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Néhány hónapja született meg az 56 éves Klausmann Viktor harmadik gyermeke, Ármin. Az egykori műsorvezető szerint egy gyerek születése az örök energia- és élet forrása.
"Olyan energiákat ad, amiket én sehonnan sem tudnék összeszedni" - mondta a volt tévés.
A Mokka stúdiójában beszélt arról is, hogy első gyermeke születésére már nem igazán emlékszik, de a harmadiknál teljesen más a helyzet. Állítása szerint nincs már akkora stresszhelyzetben, mint régen, valamint több idő jut a picire. Klausmann Viktor aktívan részt vesz a nevelésben, mivel ő fürdeti és pelenkázza Ármint.
A korábbi műsorvezető szerint másik két gyermeke, Dominik és Tamara először nem akart kistestvért, de a születés óta nagyon segítőkészek.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás