53 évesen apa lesz Csipa, boldogtalan időszak után jön a csoda - videóval

Csipa élő adásban rántotta le a leplet arról, hogy hamarosan apa lesz. 53 évesen több évnyi szingliség és egy több évtizedes rosszul működő párkapcsolat után végre rátalált a boldogság. A sármos rocker öröme határtalan lehet, hiszen többször nyilatkozta azt is, hogy bár nem örül neki, beletörődött abba, hogy sosem lesz családja.

A rocksztár múlt vasárnap a Sztárban Sztár Leszek! egyik sztárvendége volt, ahol Majkának is feltűnt, hogy milyen jó passzban van.

Mindennek az oka valószínűleg az is, hogy Csipa magánélete talán még sosem volt ilyen kiegyensúlyozott. Boldogsága egy ideje pedig már-már határtalan, méghozzá azért, mert 53 évesen apa lesz! Ezt a hírt a Retro Rádió egyik műsorában osztotta meg a nagyvilággal.

Az énekes korábban a gyerekvállalással kapcsolatban szűkszavúan csak annyit árult el a sajtónak, hogy már lemondott az apaságról, hiszen közel hat évig élte a szinglik életét. Ez viszont mostanra megváltozott. Párjáról szinte semmit sem árult el, az viszont egyértelműen kiderült, hogy a baba már úton van.

A Hooligans frontembere szokásához híven – hogy jelenlegi magánéletét a nyilvánosságtól minél jobban megóvja – többet már nem árult el. Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a rocksztárnak fia vagy lánya születik-e majd.

Csipa korábban azt is nyilatkozta, hogy nem csak lemondott az apaságról, hanem el is szomorította a tény, hogy nem lesz, aki majd tovább viszi a nevét. Csalódottsága akkoriban érthető is volt, hiszen hosszú ideig volt egyedül egy nagyon hosszú, és nem túl boldog párkapcsolat után.

Ördög Tibor, vagyis Csipa viszont változtatott az életén, még akkor is, ha sok idő kellett hozzá. És ez a döntés meg is hozta a gyümölcsét, hiszen a zabolátlan rocksztár is végre révbe ért.

2023. december 02. 08:47
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...