
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Mokka vendége volt Pakai Ádám, aki egy 27 évvel idősebb nő mellett találta meg a boldogságot két éve. Alapvetően nem jelentett problémát az, hogy kedvese 52 éves, míg a fiatal csak 25. A legelején nem is komoly kapcsolat volt a céljuk. Ádám érettebbnek tartja magát a kortársainál, párjára, Dinára pedig fiatalosként tekint.
Hevesi Kriszta is kifejetette véleményét, persze szakmai szemmel. Úgy véli, egy párkapcsolatban általában 2-10 év a „jó” korkülönbség, ami korántsem számít ritkaságnak. A korábbi évszázadokban is jellemző volt, hogy a költők öregedő kezeit fiatal múzsák fogták. A szexuálpszichológus szerint akkor lepődnek meg az emberek, ha a nő az idősebb, nem a férfi. Ádámék esetében is erről van szó, de ezzel nincs is gond, a szakember szerint az a fontos, hogy az érzelmek kölcsönösek és őszinték legyenek.
Természetesen már a gyerekkérdés is felmerült Dina és Ádám között, de a fiatal még nem szeretne családot alapítani. Ha később meggondolják magukat, akkor akár az örökbefogadás is szóba jöhet náluk.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát