
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Az első dolog, ami talán a legalapvetőbb tévhit nem csak nálam, hogy este már nem ehetek semmit!
A vacsora nagyon fontos része a napomnak, így meg kellett tanulnom, hogy ehetek este is, csak jobb, ha ilyenkor már kerülöm a felesleges szénhidrátokat. Inkább választok egy könnyed zöldségágyon sült halat vagy egy tartalmas salátát zsírszegény grillezett sajttal.
A második ilyen az édességeknek lőttek!
Ez sem igaz, sőt mióta életmódot váltottam többet nassolok, csak nem mindegy mikor és persze, hogy mit! A D-Life csapatával és az országos gabonakutató intézettel januárra fejlesztettünk két nagyszerű sütőkeveréket amelyeknek segítségével hagyományos ízű lassan felszívódó süteményeket tudok készíteni ráadásul a hagyományoshoz képest 30%-al kevesebb szénhidrátot tartalmaznak!

A harmadik ilyen óriási tévedésem a nekem erre nincs időm!
Amióta életmódot váltottam sokkal tudatosabb lettem, és így az időbeosztásom is nagyon sokat fejlődött. Számomra sokkal nagyobb stressz volt, amikor kaotikus napokat éltem, sokszor ebédig csak egy kávét ittam.
Ma már ez elképzelhetetlen számomra. Persze édesanyaként, cégvezetőként vannak még mostanság is rohanós napok, de ezekre az időszakokra mindig van otthon egy csomag D-Life szénhidrátcsökkentett tészta amiből pillanatok alatt elkészíthetek egy tápláló fehérjedús ebédet zöldségek és mivel nem fogyasztok húst egy kevés borsófehérjegarnulátummal!
A D-Life tészták 2022-ben elnyerték az év szénhidrátcsökkentett élelmiszerek díjat!
A negyedik és egyben talán a legfontosabb, hogy sok-sok évig azt gondoltam a diéta egy szükséges rossz, hogy ne egy kövér ember nézzen vissza rám a tükörből!
Az életmódváltás számomra elsődlegesen egészségügyi kérdés volt, és nem a tükörben látott kép megváltoztatása.
Rájöttem, ha egészséges vagyok, nagyobb esély van arra, hogy a tükörben is olyan valaki nézzen vissza rám, akire mosolyogni tudok.

Az ötödik tévhitem az ,,akkor én már soha többet nem ehetek ,,normálisan,,!
Amióta életmódot váltottam, úgy gondolom, hogy sokkal változatosabban étkezem, és szinte minden ,,normális,, ételt eltudok úgy készíteni, hogy az tápanyagokban gazdag legyen, és tartalmazzon a szervezetem számára hasznos alapanyagot is.
Hálás vagyok a nagyszerű hagyományos ízekben elérhető D-Life szénhidrátcsökkentett termékeknek!
Az életmódváltás www.dietaskonyha.hu itt kezdődik!

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna