45 évesen az örökbefogadás mellett döntött a magyar műsorvezető, Pannika mostohatestvért kapott

Ugyan nem akart többet éjszakázni, de végül másképp alakult.

Nyitott kérdés, hogy Demcsák Zsuzsa akarja-e még bővíteni a családot, vagy megelégszik a jelenlegi helyzettel. Családi életük így is harmonikus.  Mindennapjait férje és gyermekei mellett már nem csak egyetlen kutyus, hanem kettő aranyozza be.

Afi májusban érkezett hozzájuk, és teljesen átrendezte a korábbi viszonyokat.

A gyerekek után azt mondtam, hogy nem akarok soha többet éjszakázni, még egyszer hajnalban kelni

– fogalmazott Demcsák Zsuzsa nem kis aggodalommal, de a kezdeti nehézségeken hamar túllendültek. A kis kutyus pár hónap után már szobatiszta is lett, és fantasztikusan összebarátkozott Pannikával is, a család 11 éves négylábú kedvencével.

A család mindkét kutyája örökbefogadás által került hozzájuk, mert lényeges számukra, hogy kutyalelket is mentsenek.

A műsorvezető ma már nem is tudja, hogy korábban hogyan tudott a házi kedvencei nélkül élni. Tökéletes az összhang, és egyszerűen elképesztő, hogy a kutyusok megérzik a gazdik lelki és hangulati változásait is.

Nagyon érdekes, amikor nekem pajzsmirigy problémáim lettek, és ezzel diagnosztizáltak, akkor a Pannika is beteg lett, és ő is pajzsmirigyes lett

– elevenített fel egy korábbi családi történetet Demcsák Zsuzsa.

Bizonyos, hogy Afi májusban hazaérkezett, mert valóban otthonra talált örökbefogadó családjánál. Minden gondoskodást és törődést megkap. Ám a legfontosabb az, hogy a szeretetből nincs hiány.

2024. december 11. 13:45
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
A DROGPOKOL TESTKÖZELBŐL! - Betörnek a lépcsőházakba, zaklatják a lakókat, rettenetes állapotok uralkodnak Budapest ...
family
Hollandia, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Csehország és Ausztria 2022 óta több energiahordozót ...
Ilyet nem lehet csinálni, bárkiről bármit mondani bizonyíték nélkül – ez vállalhatatlan irány – jelentette ki Horn G...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...