
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A karácsony az év egyik legszebb és legszentebb ünnepe, mely alkalmával a legtöbb üzlet és a legtöbb otthon fényben és díszben tündököl.
Míg hazánkban Eta néni kivilágított dabasi házaés udvara szinte a Holdról is látszik, addig Angliában él egy nő maxolta ki a díszítést - írta meg a Mirror.
Mel egészen magas szintre emelte az adventi készülődés hangulatát, ugyanis összesen 26 karácsonyfát állított fel a házában.
A kreatív dekoratőr azonban nem bízta a véletlenre a koncepciót, minden egyes fának más-más szín és formavilágot álmodott meg. Sőt, más-más témákat elevenít meg az élethű tűleveleken.
A minap viszont úgy döntött, hogy megosztja alkotásait egy karácsonyi dekorációkkal foglalkozó csoportban, ám nagy meglepetésére több negatív kommentet kapott, mint pozitívat. Főleg, miután kiderült, hogy három hónapig tartott, amíg feldíszítette őket.
Ezek azonban egy percig sem szegte kedvét, TikTokon vígan kalauzolta végig a házán követőit.
Mel lakása olyan, akár egy mézeskalácsház, rengeteg csecse-becse található a főbb helyiségek szegleteiben, melyeket évközben a fákkal együtt pincében tárol.
Címlapfotó: Mel Issa hivatalos Facebook-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát