
Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre
Saját gyereke is segíti a szexuális tartalmak készítésében egy brazil tévést. Andressa Urach nemrég azzal került címlapokra, hogy egy extrémre sikerült jelenet forgatása közben baleset érte, és kórházba kellett szállítani.
A pornósztár egy előfizetéses platformra készít szexvideókat, ebből pedig fia, Arthur is tevékenyen kiveszi a részét – írta a minap az IGV.

Fotó: Instagram
A 19 éves fiatal egy interjúban szigorúan szakmai jellegűnek nevezte a videók forgatását, hiszen mint kifejtette, nem vonzódik a saját anyjához, így meg tud maradni profinak.
Arthur operatőrként való bevonása a tartalomgyártásba heves reakciókat váltott ki az internetes felületeken, és még saját apja sem helyeselte, hogy a fiú erre adta a fejét.

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!