
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Valami drogos, fiatalember tört rá és téglával verte agyon
– megrendülten nyilatkoztak a Tényeknek a brutális gyilkosság után a lakók Öcsödön, Jász Nagykun Szolnok vármegyében.
Rendőrségi szalaggal zárták körbe a házat, ahol a 85 éves férfi élt egyedül. Kedd hajnalban az egyik környékbeli épp dolgozni indult, de már csak azt látta, hogy a rendőrök ellepték az utcát.
Akkor már láttam, hogy egy rendőrautó, illetve egy mentőautó áll kint az út szélén a benzinkúttal szemben. Gondoltam, hogy nagy a baj, mert már körbe volt kerítve a ház a szalaggal
– tette hozzá.
A helyiek azt mondták, téglával verték agyon az idős férfit.
Információink szerint a gyilkosság a pénz miatt történhetett, a támadó az idős férfi nyugdíját akarta elvenni.
Ezt az információt ráadásul az áldozat szomszédja is megerősítette, azt írta, hogy többször adott kölcsön a bácsi. Hétfőn kapott nyugdíjat, vélhetően azt vette el tőle a fiatal.
A 17 éves fiú végül feladta magát a rendőrségen, ahová a vérszerinti és a mostoha apja is vele ment. Erről az áldozat szomszédja is írt Tényeknek.
A tragédia az egész környéket megrázta.
Kerestük a rendőrséget is, de nem nyilatkoztak, egy közleményben azt írták, a fiatal elszámoltatása folyamatban van.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi