
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az eset február 28-án történt. Egy vietnámi panelházban az egyik ott lakó rögzítette, ahogy a 12. emeltéről kiesett egy kétéves kislány. Szerencséjére a ház előtt várakozó kézbesítő meghallotta segélykiáltását - írta meg a The Guardian.
A vietnami férfi elmondta a helyi médiának, hogy először azt hitte, hogy egy gyerek hisztizik. Azután gyorsan rájött, hogy baj van, amikor felnézett az 50 méteres magasságba.
„Láttam ahogy a kislány kimászik az erkélyről” - mondta.
Ekkor kiugrott az autójából, és felmászott egy közeli épületbe, hogy el tudja kapni a gyereket, ha leesik.
A férfi még időben felmászott az épület előtt lévő kisebb tetőre, és elkapta a lezuhanó gyereket. A csodával határos módon a kislány mindössze egy kéz és lábtöréssel megúszta az 50 méteres zuhanást.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát