
Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett
A brazil üknagymama április 7-én töltötte be a 105. életévét és a világrekordi cím megszerzésére összpontosítja minden energiáját. Hatalmas mérföldkövének megünneplésére két nappal később egy aranykulcs mintát varratott a karjára, valamint a „Csak a szeretet épít” idézetet. Most azonban újabb ”születésnapi ajándékot” keres, annak reményében, hogy rekordot állíthat fel. A vakmerő nagyi azonban nem csak ebben állíthatna fel rekordot, ugyanis 18 gyermeke van, így gyermekeit, unokáit, dédunokáit és ükunokáit összeadva több mint 100 fős családdal büszkélkedhet - írta meg a Daily Star.
Epifania bőrét jelenleg négy tetoválás díszíti, melyek közül kettő, egy-egy combján helyezkedik el. Az egyik egy nektárt nyalogató kolibri, a másik pedig egy vörös rózsa.
Unokája, Engels – aki zenészként tevékenykedik – elkísérte mamáját legújabb tetoválásának felvarrásához. A fiú elmondta, a tetoválás ötlete először a nagyi 90. születésnapján merült fel. Azt hitte Epifania viccel, de az asszony nagyon is komolyan gondolta. A család megpróbálta ugyan lebeszélni arról, hogy több tetoválást készítsen egészségének megóvása érdekében, de a bevállalós ükmamának esze ágában sincs leállni új szenvedélyével.
A címlapfotó illusztráció: Facebook

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Kökény Dani legújabb dalában a béke fontosságára hívja fel a figyelmet

Videón február legszebb gólja, Szoboszlai rúgta

Dupla duettekkel készülnek A Nagy Duett hírességei