
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A televízió képernyője előtt könnyűnek látszik a Legyen Ön is milliomos! kvízjáték kérdéseinek megválaszolása, ám a stúdióban már egészen más a helyzet. A játékvezető előtti székben ülő játékos pulzusa megemelkedik és tagadhatatlan a vizsgadrukk jelenléte.
Ez alól Koltai Dániel sem volt kivétel, de mégis szépen vette az akadályokat. A Legyen Ön is milliomos! kedd esti adásában 10 millió forintot nyert. Bár a 15 millió forintos kérdésre is helyes választ adott, de azt már csak játékon kívül vállalta. Ennek ellenére elégedett volt az eredményével. Egy apró hiányérzet azért maradt benne.
Szeretném tudni azt az utolsó három kérdést. Vajon mi lett volna még hátra az 50 milliós kérdésig?
– mesélte a Mokka szerda reggeli adásában.
Nem maradt titok az sem, hogy Dániel mire költi a nyereményét egy részét. Feleségével nagyon szeretnének elutazni, kikapcsolódni. A szabadidejüket úgy eltölteni, ahogyan igazán vágynak rá.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát