
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Kulcsár Edina és férje, G.w.M első közös gyermeke, Amara tavaly május 11-én látta meg a napvilágot. A szülők az örömteli hírt ekkor követőikkel is megosztották közösségi oldalaikon.
Az egykori szépségkirálynő kislánya első születésnapja alkalmából kicsit nosztalgiázott és 24 óráig elérhető Instagram-sztorikban mutatta meg rajongóinak, mi is történt egy évvel ezelőtt.
Edina több videót is közzétett férjéről, amelyen a rapper láthatóan nagyon izgul. Az édesanya elmondta, hogy nagyon kíváncsi arra, vajon az énekes második gyermekük születésénél is ilyen izgatott lesz-e.

Fotó: TV2 Mokka
Edina ezt követően egy képet posztolt férjéről, aki szeretetteljesen tarja kislányukat a karjaiban.
A negyedik sztorin pedig Amara látható, akiről a szépségkirálynő egy nagyon érdekes dolgot árult el.
És amit eddig talán soha nem mutattam, hogy Amara melíros hajjal született. Mindenki a csodájára járt, mert azt mondták, ilyet még nem láttak
– írta a fotókhoz a büszke édesanya.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás