
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A felmelegedés magával hozta a nyárias időjárást a hétvégén, és ez a következő hét elején is velünk marad.
Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn és kedden is sok lesz a napsütés. A hét első napján még kevesebb, aztán egyre több fátyolfelhő jelenik meg az égen.
Az UV-sugárzás már a hét legelejétől erősnek ígérkezik, ezért délelőtt 11 és délután 3 óra között az érzékenyebb bőrűeknek tanácsos kerülni a közvetlen napfényt, ugyanis már 10-15 perc is elég lehet ahhoz, hogy leégjenek.
A bőrpír ellen ajánlatos krémeket használni, valamint napszemüveget és szalmakalapot viselni.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen