
Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a 35 éves férfi, aki egy 2024. augusztus 20-án Budapestről Szombathelyre induló vonaton tört-zúzott és megtámadott egy jegyvizsgálót – közölte az ügyészség.
Mint kiderült, az elkövető augusztus 20-a reggelén ittasan szállt fel a vonatra, ám mikor az érvényes jegyét kérték úgy döntött, hogy elbújik a mosdóban, ahonnan viszont már nem tudott kijönni, ugyanis beragadt az ajtó. Ezek után ingerültté vált, ütötte az illemhelyiség falát és ajtaját, ahonnan úgy tudott csak kiszabadulni, hogy egy rést feszített az ajtón, így kívülről ki tudta nyitni a mosdót.

Mindeközben a járat megérkezett Kelenföldre, a sértett leszállt, majd mivel azt hitte, hogy a jegyvizsgáló zárta be, rátámadt és hátulról két kézzel meglökte őt. Ezután visszaszállt a szerelvényre, majd a mosdóajtó leszakított darabját a peronon maradó kalauz felé hajította.
A férfi közel 900.000 forintos kárt okozott.
A rendőrök elfogták az erőszakos férfit, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és rongálással vádolták meg.
A bíróság 1 év 3 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki ellene, továbbá kötelezték az okozott kár megtérítésére is.
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton