
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
Kifejtették, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium Kulturális Javak Főosztálya tavaly év elején tett feljelentést a rendőrségnél, mert megtudták, hogy egy aukciós online piactér honlapján eladásra kínáltak egy több mint húsz éve eltűnt műtárgyat. Mint írták, Egry József Kalapos hölgy című grafikáját "1995 és 2009 között lopta el valaki a keszthelyi Balaton Múzeumból".

A nyomozók azonosították azt a galériát, mely aukción meghirdette a grafikát, majd le is foglalták az alkotást.

A műkincsvédelmi nyomozók az újabb információk alapján most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miképp kerülhetett a kép a galériába, hogy eljussanak ahhoz is, aki annak idején ellopta a múzeumból - áll az MTI közleményben.
Nyitókép: KR NNI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen