
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Csütörtökre virradóra a nyugati határszélen mínusz 15 Celsius-fok alá, egy-egy helyen mínusz 20 fok köré hűlhet a levegő, az egyre többfelé feltámadó szél miatt nagy területen alakulhat ki hófúvás - közölte az MTI a HungaroMet Zrt. szerdai közleményét.
A veszélyjelzésben azt írták, szerda délutántól késő estig időszakosan kisebb havazás helyenként előfordulhat. Az esti, késő esti óráktól dél felől újabb csapadékzóna érkezik, amely várhatóan a Tiszántúlon, Borsod térségében, illetve a Tisza vonalában okozhat újabb havazást. Keleten ebből csütörtök délelőttig jelentős mennyiségű, általában 2-10 centiméter, a keleti határszélen 10-15 centiméter friss hó várható, lokálisan ennél több is hullhat. Csütörtökön legtovább északkeleten tarthat ki a havazás, de a déli, kora délutáni órákra előreláthatólag ott is megszűnik.

Szerda délutánra kissé veszíthet erejéből a légmozgás, de néhol élénk, erős lökések még lehetnek. Csütörtökre virradó éjszakától ismét egyre többfelé erőre kap a szél, így már nagy területen alakulhat ki hófúvás az országban. Napközben a Dunántúl keleti kétharmadán, az ország középső tájain, illetve északkeleten lehet számítani komolyabb hófúvásra, magasabb hótorlaszok kialakulására az óránkénti 55-65 kilométeres széllökések mellett. Emiatt csütörtökre Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. A friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Az előrejelzés szerint csütörtökre virradóra a nyugati határszélen mínusz 15 Celsius-fok alá, egy-egy helyen mínusz 20 fok köré hűlhet a levegő. A várható extrém hideg miatt Vas és Zala vármegyére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki csütörtökre.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
Kapcsolódó tartalom:
Teljes készültségben az állami szervek, a katasztrófavédelem videót tett közzé

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen