
Hóhelyzet: Az állami szervek éjjel-nappal teljes kapacitással dolgoznak - Fotók

Az Operatív Törzs koordinálja a katasztrófavédelem, a közút, a mentők, a rendőrség, a kórházak és más védekezésben résztvevő szervek feladatait.
2026. január 07., szerda 12:41
Mint azt korábban megírtuk, Mukics Dániel tűzoltó alezredes az Operatív Törzs szerda reggeli ülése után közölte:
a közútkezelő, a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, a honvédség, a kórházak, a Volán, a MÁV teljes kapacitással dolgozik a helyzet kezelésén, rendkívüli munkát végeznek.
Hozzátette, egyes településeken előfordulhatott, például a fővárosban is, hogy közintézmények megközelíthetősége nem volt biztosított. Az operatív törzs arra kéri az önkormányzatokat, hogy lássák el a jogszabályban foglalt feladataikat, tegyék lehetővé a kórházak, iskolák, orvosi rendelők megközelíthetőségét - mondta.
Életbe lépett a vöröskód
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón bejelentette: szerda reggel 8 órától életbe lépett a vörös kód, így a szociális intézményeknek feladatellátástól függetlenül kötelességük befogadni az időjárás miatt bajba jutott hajléktalanokat.
Hozzátette:
senkinek nem kell a hidegben az éjszakát a szabad ég alatt tölteni.
A mentőszolgálat 4224 esethez vonult ki, ez 10 százalékos csökkenés az előző naphoz képest. A kórházakban minden műtétet elvégeztek, az ügyeletes sürgősségi traumatológiai osztályok zavartalanul működnek, a járóbeteg-forgalom az ilyenkor szokásoshoz képest 21 százalékkal emelkedett.
Az állami szervek teljes kapacitással dolgoznak
Magyarország Kormánya szerdán hangsúlyozta: a havazás miatt az állami szervek éjjel-nappal teljes kapacitással dolgoznak.
Az Operatív Törzs koordinálja a katasztrófavédelem, a közút, a mentők, a rendőrség, a kórházak és más védekezésben résztvevő szervek feladatait.
Nagy a balesetveszély! Vigyázzanak a magukra! A hó mellett erős szél, ónos eső és jegesedés várható az utakon
- áll a Facebook-bejegyzésben.
A közúthálózaton 823 munkagép dolgozik, 91 ezer tonna útszóró só és 2 millió liter kalcium-klorid áll rendelkezésre a síkosságmentesítésre.
Kedden 202 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a havazás kezdete óta pedig összesen 323-ra.
Az M1-es autópályán több kilométeres torlódás alakult ki szabálytalanul előző kamionok miatt.
A hó súlya alatt kidőlt fák miatt, de jellemzően közúti balesetekhez riasztották a tűzoltókat.
A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy megfontoltan, a közúti szabályokat betartva, az időjárási viszonyoknak megfelelően vezessen!
Szerda délután, este felé ugyanis egy harmadik hóhullám is érkezik, mely az előrejelzés szerint elsőként a déli, délkeleti országrészt fogja érinteni.
Nyitókép és fotók: Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldala
+Ez is érdekelheti

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás

Brutális háztűz pusztított Selyeben, videón a hatalmas lángok

Arra se emlékezett, hogy lopott az esztergomi kórházból

