
A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán
Szétfeszítették a fotocellás ajtót, majd kapucniban, hátizsákkal mentek be a rablók a bankautomatához a XIV. kerületben Budapesten. A második ajtó kinyitása sem okozott nekik gondot, majd ezután egyikőjük beszaladt az ATM-hez, társa pedig kint várta. A bent lévő férfi egy plazmavágóval nyitotta fel az automatát, és kivett belőle több mint 10 millió forintot. Amint a zsákmányt megszerezték, elmenekültek a helyszínről. Az elképesztő akciót kicsivel több, mint két perc alatt hajtották végre. Csütörtök éjszaka törték fel az ATM-et, a rendőrök a bejelentés után rögtön intézkedtek.
A két férfi elektromos rollerrel menekült el, majd pedig kocsiba ültek, az M1-esen fogták el őket. A rendőrök átnézték a korábbi betöréseket is az elmúlt időszakban, így derült ki, hogy Bicskén kísértetiesen hasonló eset történt augusztus közepén.
Akkor egy élelmiszerlánc belső üzletterében elhelyezett bankautomata esett áldozatul az elkövetőknek, ott szintén plazmavágót használtak, akkor nem kettő percig tartott a rablás, hanem csak másfél percig.
Ugyanaz a páros törte fel az ottani automatát is, egy 39 és egy 41 éves moldáv állampolgárságú férfi. Két rendbeli, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. Pénteken letartóztatták őket. Akár évekre is rács mögé kerülhetnek.

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat