
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
A 36 éves férfi 2024 májusában egy kisteherautóval közlekedett a 82-es számú főúton, úgy, hogy a járműben ült 29 éves élettársa is. A férfi úgy vezette a teherautót, hogy soha nem szerzett jogosítványt, és korábban már többször is elítélték ittas állapotban elkövetett járművezetésért – közölte az ügyészség.
A vádlott közlekedése során egy kétsávosról egysávosra szűkülő útszakaszon haladt, ahol „Előzni tilos” jelzőtábla is volt kihelyezve. Ennek ellenére ezen a szakaszon kezdte meg az előtte haladó, 85 éves sértett által vezetett segédmotor előzését, és amikor észrevette, hogy vele szemben közlekedik egy nyergesvontató, úgy tért vissza saját sávjába, hogy járműve jobb oldalával érintőlegesen ütközött a segédmotorossal.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
Az ütközéstől a férfi elvesztette egyensúlyát és elesett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy hónappal később, a kórházi kezelése során meghalt.
A vádlott és élettársa észrevették az ütközést, de nem álltak meg, segítségnyújtás nélkül továbbhaladtak. A sofőr a következő településen állt meg, ahol a teherautó oldaláról letörölte az ütközés nyomát – tette hozzá az ügyészség.
A férfi ellen a vádhatóság halálos közúti baleset gondatlan okozása és minősített segítségnyújtás elmulasztása miatt, élettársa ellen segítségnyújtás elmulasztásának alapesete miatt emelt vádat. A férfival szemben a halmazati szabályokra figyelemmel akár hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben a Győri Járásbíróság dönt.

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől