2026. február 09. hétfő, Abigél, Alex
7°C Budapest

Bravúros életmentés Hevesben, séta közben állt le a légzése egy férfinak

Többen is a segítségére siettek.
Tenyek.hu
2024. október 22., kedd 18:09
Vágólapra másolva!

Heves vármegyében sétált feleségével egy 65 év körüli férfi, aki rosszul lett, majd hirtelen összeesett – derült ki az Országos Mentőszolgálat keddi Facebook-közleményéből.

A rémült feleség azonnal járókelők segítségét kérte, aki a férfihez siettek és mentőt hívtak.

A mentésirányító utasításai szerint a segítőkész szemtanúk megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók szerint megkezdték az újraélesztést.

A vonalban lévő szakember riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben a helyszínen Kozma Péter, szabadnapos életmentő is felfigyelt autójából a történésekre és a beteg segítségére sietett.


A pihenőnapját töltő gépkocsivezető azonnal a férfihez rohant és átvette az újraélesztést, amit rövidesen a helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Címlapfotó: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk