
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Milliókat rabolt, majd nyaralni ment családjával egy csepeli férfi, akit hazaérkezésekor először a rendőrök üdvözöltek, és még a kertjében elásott pénztől is elbúcsúzhatott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében.
C. János többször is végzett terepfelmérést, mire végül múlt kedden rászánta magát arra, hogy maszkot húzzon és rátámadjon egy cég alkalmazottjára, aki egy pénzzel teli lemezkazettát vitt át a munkahelye mellett lévő irodaházba. A nőt váratlanul érte a támadás, a rabló hirtelen megragadta a nála lévő táskát és megpróbálta kiszakítani a kezéből. Elsőre nem járt sikerrel, az alkalmazott védekezett és szorított, de ekkor egy kulccsal elkezdte ütni a nő kezét, majd kitépte belőle a 8 millió forintot rejtő lemezkazettát, végül elmenekült.
A nyomozók a kamerafelvételek elemzésekor kiszúrták, hogy János többször járt a telephely környékén a rablás előtti napokban, feltehetően azért, hogy felmérje a terepet. A nyomozók rövid időn belül azonosították az autóját, majd őt is.
A 46 éves C. Jánosról kiderült, hogy a rablást követően egy bérelt autóval Horvátországba utazott a családjával. A csepeli rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály egységének támogatásával a férfi hazaérkezésének napjára összehangolt akciót szerveztek és múlt szombaton éjjel elfogták az M7-es autópálya egyik pihenőjében. Ezután kutatást tartottak a férfi otthonában, a kertben elásva, egy dobozban megtaláltak közel 6,5 millió forintot.
A rendőrök C. Jánost gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A férfi elismerte a rablást, és elmondta az is, hogy a hiányzó 1,5 millió forint egy részét euróra váltotta és a pénzt magával vitte a nyaralásra. Az egyenruhások a férfi elfogásakor 28 ezer forintot és 85 eurót foglaltak le a bérelt autóból.

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson