2026. március 21. szombat, Benedek
7°C Budapest

Hátborzongató zajok szűrődtek ki a nagykónyi temetőből, borzalmas látvány fogadta a helyieket

Senki sem sejtette, mi történik az éj leple alatt a helyi temetőben.
Tenyek.hu
2024. szeptember 26., csütörtök 12:20
Vágólapra másolva!

Számos síremléketés egykerítést is megrongált egy férfi Nagykónyiban, amivel több milliós kárt okozott. A tamási rendőrök most vádelemelést javasolnak ellene – írta csütörtökön a police.hu.

Február 25-én késő este többen is a hatóságok segítségét kérték, mert a községben egy férfi magából kikelve dühöngött. Az egyik lakos jelezte, hogy a temetőben valaki ordibál és valószínűleg éppen sírköveket zúz szét. Egy másik bejelentő arról számolt be, hogy egy őrjöngő tönkretett egy házkerítést.

A rendőrök ezt követően azonnal a helyszínre siettek, ahol megdöbbenve látták, hogy valaki tucatnyi sírt rongált meg, a szemetest is megpróbálta felborítani, sőt az utcában lévő téglakerítésben is kárt tett.

null
null
null
null
null
null


Néhány órán belül azonban sikerült elkapni egy 29 éves helyi lakost, aki csak a kerítés ledöntését ismerte be és tagadta, hogy bármi köze lenne a temetői pusztításhoz. A nyomozók azonban kiderítették, hogy a férfi a felelős a 12 síremlék megrongálásáért is, amellyel összesen 3 millió 300 ezer forint kárt okozott.

A tettest ismét kihallgatták, aki végül teljes körű beismerő vallomást tett. A vizsgálatot a napokban fejezték be.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk