
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
A nő 2021 júniusa és októbere között a kisbéri lakóhelyükön naponta veszekedést kezdeményezett férjével, akit rendszeresen bántalmazott, vele kiabált, ököllel és tenyérrel ütlegelte, lökdöste, fellökte vagy megrúgta, valamint sütőedényt vágott hozzá. A nő két kiskorú gyermeke többször jelen volt édesapjuk bántalmazásakor, előfordult, hogy kérték az anyjukat, hogy azt fejezze be – közölte az ügyészség.
Hozzátéve, hogy a nő 2021. augusztus 11-én a gyermekjóléti esetmenedzser és gyerekei jelenlétében ütötte meg férjét. Kiabált, kijelentette, hogy „inkább vigyék intézetbe a gyerekeket, minthogy az apjuk nevelje őket”. 2021. október 25-én szintén a gyerekei előtt kiabált férjével, leköpte őt, a haját húzta, legalább négyszer megütötte, emiatt a férjnek nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A nő kiskorú gyerekeivel is agresszíven beszélt, veszekedéseket kezdeményezett, és számos alkalommal megütötte és megrúgta őket. Az egyik vita közben egy üveg hamutartót vágott az egyik gyerekéhez, eközben a hamutartó eltörött, és emiatt egy üvegszilánk állt a kicsi térdébe, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.
A gyerekek 2021 nyarán otthonukban játszottak, „bunkert” éptettek, miközben a nő takarított. Ekkor azt mondta a gyerekeinek, hogy segítsenek neki, akik közölték vele, hogy mindjárt. A türelmetlen nő ezért a fából készített, szögekkel összeszögelt bunkerhez lépett és rádöntötte a gyerekeire.
Az ügyészség a mostani vádiratban arra tett indítványt, hogy amennyiben a nő az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, őt a Komáromi Járásbíróság 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozna, továbbá a gyermekei feletti szülői felügyeleti jogát szüntesse meg.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá