
Meghalt Gáti Zoltán
Ősszebilincselt kézzel sétált még februárban a rendőrségi fogdára az a 25 éves férfi, aki napokig rettegésben tartotta a tatabányai nőket. A férfi ugyanis rövid időn belül két nőt is meg akart erőszakolni a városban. Az áldozatok lélekjelenlétén múlt csak, hogy a férfi nem tudta véghez vinni, amit kitervelt. Az első nő, akit kiszemelt magának, egy óvónő volt, aki február 9-én reggel a panelházak között sétált, amikor a támadó leszólította és erőszakoskodni akart vele.
Majd meg akarta erőszakolni. Miután ez nem sikerült, elvette a nőnél lévő pénzt és elmenekült. A rémült nő egy pékségbe rohant be segítséget kérni, mert hiába sikoltozott az utcán, senki nem hallotta.
Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, a támadó eltűnt. Egy hét múlva viszont a férfi újra lecsapott. Az áldozat azonban nem hagyta magát ellökte magától a férfit és elfutott. A rendőrségen a nő pontos személyleírást tudott adni. Emiatt tudták elfogni a férfit, és ezután derült ki, hogy a férfi már börtönben is volt korábban rablás miatt.
Az elkövető korábban négy alkalommal volt büntetve, legutóbb rablás kísérlete és más bűncselekmények miatt. 2023 szeptember 26-án szabadult a három év szabadságvesztés büntetéséből.
Éppen ezért az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság augusztus 19-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Meghalt Gáti Zoltán

Lekapcsolták a lámpákat egy dunántúli városban, figyelmeztették a helyieket

Szívfájdító fotók: Egy luxusautó semmisült meg a 21-es főúton

Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Meghalt egy nő az M5-ösön Ócsánál

Brutális gólyaharc Kerekegyházán, videó a csata

Veszélyes jövevény jelent meg a magyar vizekben

Egy rossz előzés a motoros életébe került Üllőnél

Rendőrök lepték el útjainkat

Dráma Szabolcsban, egy baba élete volt a tét

Meztelenül találtak rá a magyar lányra, apja ölte meg

Záróvonalon előzött, meghalt egy utas Baranyában